„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

A szocialista politikus az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának sürgős összehívását kezdeményez a közmédia, elsősorban az MTVA működése körül tartósan kialakult, és az „elmúlt hetekben egyre aggasztóbbá váló állapotok miatt”.
A közmédia, elsősorban az MTVA működése körül tartósan kialakult, és az „elmúlt hetekben egyre aggasztóbbá váló állapotok miatt” az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának sürgős összehívását kezdeményezi Mandur László, a bizottság szocialista tagja. A bizottság elnökéhez, a fideszes Cser-Palkovics Andráshoz írt, és az MTI-hez eljuttatott levélében Mandur László kifejti: felelős politikusként kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy „közvetlen és hiteles tájékoztatást kérjünk, és kapjunk a felelős vezetőktől.” Mandur emlékeztet arra, hogy ez meg is történt a bizottság 2011. június 15-i ülésén, ahol közös elhatározás is született, hogy később bizottsági ülés keretében a testület visszatér a közmédiarendszer átalakulásának kérdésére.